Menü
Hírek
Dátum:  2021. június 09

Végső bírálat alatt az idei év kenyerei

Végső bírálat alatt az idei év kenyerei

Okoskenyér, Tokaji Aranykenyér, Vásári Káposztás, édesburgonyás, köleses és mangalicazsírral készült kenyér, hogy csak néhányat említsünk a Magyar Pékszövetség idei Szent István napi Kenyérversenyére nevezett termékek közül.

Sajtónyilvános bírálat keretében tegnap eldőlt, melyik 2021-ben az Év Kenyere, illetve az Év Innovatív Kenyere. A hétfős szakmai zsűrinek idén sem volt könnyű dolga, a versenyzők kiváló minőségű kenyereket hoztak.

Az idén harmonikusabb, lágyabb ízekkel találkoztunk, mint a tavalyi versenyen, ahol a fűszerek, gyógynövények domináltak az Innovatív kategóriában. Ennek elsődleges oka az lehet, hogy változtak a szabályok, és az Innovatív kenyerek esetében szinte szabadkezet kaptak a versenyzők. Ők pedig inkább a technológiai újításokat helyezték előtérbe. Szokatlan, nagyon erőteljes ízek így most nem voltak. A zöldségek, gyümölcsök, magvak használata, ezek párosítása volt most dominánsabb. Többségében olyan termékek kerültek a bírák elé, amivel inkább a gasztronómiai párosításokra, a fogyasztók szélesebb körének igényeire alapoztak a versenyzők. Talán a legmerészebb házasítás idén az aszalt szilva és a tepertő kapcsolata volt. 

A hagyományos, Szent István napi kenyér esetében előírás volt, hogy kovászos technológiával, legalább kétféle liszt felhasználásával készüljön, döntő részben gabonaőrleményekből, kizárólag magyar alapanyagok felhasználásával, adalékanyagok, célkeverékek nélkül, csak természetes alapanyagokból. A versenyzők itt a burgonyának, csicsókának, kukoricának adtak teret, a termékek jelentős részében szerepeltek alapanyagként.

A versenyfeltételek közt idén változás volt, hogy lehetett élesztő hozzáadásával és anélkül is készíteni a kovászt. A Magyar Élelmiszerkönyvi előírás jelenleg egyértelműen fogalmaz a kovász meghatározásánál (élesztő hozzáadásával készül), de egyrészről a szabályozás módosítása az Élelmiszerkönyvi Bizottság napirendjén kiemelt témaként szerepel a Pékszövetség javaslatára, másrészt a fogyasztók igénye a spontán erjedésű kovásszal készült termékek iránt nőtt a pandémia időszaka alatt.

Tegnap a szakmai zsűri mellett az újságíróknak is volt lehetősége értékelni a második körbe bejutott, versenyben lévő, 7 Szent István napi kenyeret és a 7 Innovatív kenyeret. Ilonka Boldizsár, a zsűri elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy kíváncsian várja az újságírók értékelését, hiszen ők a fogyasztó képviseletében mondanak ítéletet a kenyerekről. Elmondta, érdekes és tanulságos lesz összevetni a szakmai zsűri véleményével.

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke a rendezvényen elmondta, a magyar sütőipar jelentős átalakulás előtt áll, amit már a fogyasztók is érzékelni fognak. Az 5-6 nagyüzem mellett azoknak a pékségeknek lesz esélye a talpon maradásra és a gazdaságos működésre, akik egyedi termékekkel, magas minőséggel szolgálják ki a vásárlókat. A szövetség kenyérversenye jó alkalom arra, hogy a pékek megmutassák tudásukat, kreativitásukat és egyben teszteljék új termékeiket a szakma és a fogyasztók előtt is, hiszen az újságírói visszajelzések ez utóbbira is lehetőséget kínálnak. Örömmel tapasztaltuk, hogy a rutinos, évek óta versenyző pékek mellett idén sok új jelentkező is volt, akik remek termékekkel, szép eredményeket tudtak elérni. - mondta a szakmai szervezet vezetője.

A tegnapi zsűrizés eredményére még várnia kell a versenyzőknek és a nagyközönségnek is, hiszen a szokásoknak megfelelően csak az augusztusi parlamenti sajtótájékoztatón jelentjük be, hogy melyik kenyér lett 2021-ben az Év Kenyere, illetve az Év Innovatív Kenyere.
Addig is a Magyar Pékszövetség felületein megismerhetik a döntőbe jutott kenyereket.

Képgaléria elérhető: ITT

A szakmai zsűri tagjai:
Dr. Felkai Beáta, az Agrárminisztérium Élelmiszergazdasági és Eredetvédelmi Főosztályának vezetője,
dr. Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke
Szécsényi Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari igazgatója
Egervári Erika, a Kemence Sütőipari Kft. kereskedelmi igazgatója
Nardai Anita - a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjének vezetője
Galicz István, a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola gyakorlati-oktatás vezetője,
és a zsűri elnöke: Ilonka Boldizsár, a Világ Pék- és Cukrászszövetség nagykövete és tiszteletbeli tagja


A döntőbe jutott kenyerek:

 SZENT ISTVÁN NAPI KENYÉR KATEGÓRIA

Édesburgonyás kenyér - Rubók Kft - Vecsés
Falusi kovászos burgonyás kenyér - Heim Sütöde Bt - Dunabogdány
Kézműves kenyér - Fejedelmi Pékség Kft - Tiszakécske
László kenyér - László és Szász Kft - Budapest
Nagyi kenyere - Rábai Sütöde Kft - Monor
Napkenyér - Fejedelmi Pékség Kft - Tiszakécske
Telki parasztkenyér(kölessel és mangalicazsírral) - Kovászda KKT - Telki

INNOVATÍV KENYÉR KATEGÓRIA

Burgonyapelyhes cipó - Körös Pékség Kft - Kőrösladány
Édesburgonyás-kakukkfüves vekni - Coop Kápolna Zrt - Kápolna
Kézműves magvas kenyér - Fejedelmi Pékség Kft - Tiszakécske
Növényi színanyagokban és rostokban gazdag többgabonás, kovászos kenyér - Szegedi Sütödék Kft - Szeged
Okoskenyér - m-GEL Hungyary Kft - Budapest
Tokaji Aranykenyér - Balmaz-Sütöde Kft - Balmazújváros
Vásári Káposztás kenyér - Szega Camembert Kft - Budapest

 

vissza a hírekhez