Menü
Hírek
Dátum:  2021. május 13

Hagyomány és innováció - Zsűri előtt a X. Szent István napi Kenyérverseny termékei

Hagyomány és innováció - Zsűri előtt a X. Szent István napi Kenyérverseny termékei

Május 4-én eldőlt, mely kenyerek közül kerül ki 2021-ben az év Szent István napi és az év Innovatív kenyere. A háromfős zsűri szigorú szabályok mentén 46 versenyterméket kóstolt, illatolt, és vett alaposan szemügyre. Közülük, a két kategóriában összesen 14 lehet ott a második körös, sajtónyilvános zsűrizésen június 8-án.

A rutinos versenyzők mellett sokan először mérették meg kenyereiket. Az ítészeknek egyáltalán nem volt könnyű dolga, a továbbjutás több esetben tizedpontokon múlt.

A korábbi évekhez képest idén hozzáadott élesztővel és anélkül is készülhettek a kenyerek, illetve a nyertesnek nem kötelező az augusztus 20-i, háromnapos Magyar Ízek Utcáján árusítani a győztes termékét. Amellett, hogy a MIU kiváló lehetőséget kínál mind reklám, mind bevétel, mind kapcsolatépítés terén az első helyezett vállalkozásnak, egyben óriási kihívást is jelent, kemény munkával társítva. Egy kisebb kapacitással működő pékségre olyan terhet rótt ez a kényszer, ami miatt a lehetőség inkább gátja volt a nevezéseknek, mintsem motiváló ereje.

Az Innovatív kategóriában szinte teljesen szabad kezet kaptak a versenyzők, ezzel a lehetőséggel éltek is, ennek eredményeként egészen újszerű ízpárosításokat, formákat, technológiai megoldásokat láthatott a zsűri.

A Szent István napi kenyér kategóriába nevezett termékeknél is megfigyelhető volt, hogy sokan eltértek az eddigi, hagyományos kerek formától, vagy legalább kisebb-nagyobb csavarokat vittek bele.

Szintén újítás, hogy a második körös bírálat alkalmával az újságírók is véleményt mondhatnak a kenyerekről. Kategóriánként az első három kenyeret jelölik majd meg, pontosabban írják fel egy lapra, amit a zsűrizés végén összesítünk majd. Izgalmasnak ígérkezik, kiderül, hogy a fogyasztó ugyanolyan szempontok alapján értékel-e, mint a szakmai zsűri, ami itt már hét fősre bővül.

A zsűri laboratóriumi vizsgálattal ellenőrizheti a savfokot és a sótartalmat. A Magyar Élelmiszerkönyvi előírás alapján a szárazanyagra vonatkoztatott sótartalom NaCl-ban kifejezve: legalább 1,3% (m/m) legfeljebb 2,35% (m/m), a savfok legalább 3,0; a legfeljebb 24 órás minőségmegőrzési idejű, legalább 50% BL 55 típusú búzalisztet tartalmazó kenyerek esetén: legalább 2,5.

A verseny nyertesei a szakmai elismerés mellett pénzdíjban is részesülnek, valamint, ami pénzben a legkevésbé sem mérhető, reklám lehetőséget kapnak. Az országos és helyi média is komoly érdeklődést mutat a verseny iránt. A tavalyi győztesek elsőként augusztus elején a Parlamentben mutatkoztak be a nagyközönség előtt a versenykenyereikkel, és ettől a pillanattól kezdve közel két hónapon keresztül számos televíziós, rádiós meghívásnak tettek eleget, újságíróknak adtak interjút. Fülep Zsolt, a 2020-as Szent István napi kenyér kategória győztese úgy nyilatkozott az akkori időszakról:
" Piszok fárasztó volt, de megérte. Országos hírnevet kapott a cég és személy szerint én is és a fiam is. Ezt nem lehet semmivel sem pótolni."
Az Innovatív kenyér népszerűsége is óriási volt a média körében is. Szász Krisztián, a kategóriában nyertes cég vezetője így emlékszik erre: "Mi voltunk az elsők, akik Innovatív kategóriában nyertek és a Parlamentben bemutatkozhattak a Szent István napi kenyérrel együtt. A cég kapott egy nagy fokú elismerést a szakma, a vásárlók, általában a közvélemény felől. Gazdag élményeket adott."

A Kenyérverseny két kategóriájának első helyezett kenyereit augusztus 20-án országszerte sütik és árusítják minden évben azok a pékségek, akik szerződést kötnek a Magyar Pékszövetséggel. A receptúra és a technológiai leírás ingyenesen kerül a szerződött vállalkozásokhoz, mindössze annak a feltételnek kell megfelelni, hogy ezek alapján kell készíteni a kenyereket, és szalaggal ellátva lehet árusítani.
Idén is várjuk majd azok jelentkezését, akik szeretnék gyártani ezeket a kenyereket.

 

vissza a hírekhez