A koronavírus-járvány ráirányította a figyelmét a kovászra azoknak is, akik egy átlagos 2019-es tavaszi napon leginkább annyit foglalkoztak a kenyérsütéssel, hogy átszellemülten illatolták a frissen, a kemencéből a polcra került sercegő pékterméket. Közben pedig eszükbe se jutott, hogy azt a pék ugyan hogyan készíthette. Mára a helyzet megváltozott. Az ország lakosságának jelentős része legalább egyszer megpróbált kovászt készíteni és legalább egy hétig életben tartani. A kitartóbbak pedig ma már laminálásról, autolízisről, bulkról, coilról, előformázásról, hűtőzésről és 1-2-2, 1-4-5 arányokról, gőzös és gőz nélküli sütésről folytatnak diskurzust. Ez a része pedig teljesen rendben is van. Mégis baj van a kovász körül.
Ahogyan nem az otthon sütő háziasszonyok a baj forrásai, úgy a kovászt sem okolhatjuk semmiért, hiszen nem egy "mai gyerekről" beszélünk. A probléma forrása sokkal inkább az a mesterséges ellenségkép-gyártás, aminek forrása egyrészről anyagi haszonszerzés, másfelől pedig egy szakmai alapokat nélkülöző lelkesedés volt. Amikor a kovász nagyszerű tulajdonságait, a benne rejlő lehetőségeket marketing eszközként kezdték használni néhányan és a saját boldogulásuk érdekében nem önmagában kezdték felemelni a fő összetevőként víz-liszt-idő hármasával készült termékeiket, hanem szembeállították azokat minden más pékség termékeivel, akkor veszett el valami. Elveszett a bizalom a feltörekvő kézműves pékségek irányába az évtizedes szakmai múlttal rendelkező pékek irányából, elveszett a szakmai alapokra helyezett párbeszéd lehetősége és kicsit elveszett maga a kovász is.
Szerencsére, ez nem tartott sokáig. Azok a kézműves pékek, akik időt, energiát és pénzt áldoztak arra, hogy minél többet megtanuljanak a kovászos termékek készítéséről, és úgy általában a pékszakmáról, ők hittek abban: amit csinálnak, és ahogyan csinálják az jó. Önmagában, önmagáért jó. Nincs szükség szembeállításra, nem kell bizonygatniuk semmit. Elég, ha megmutatják, hogyan csinálják, mit tanultak. Ezzel párhuzamosan pedig tudták, látták azt, hogyan működnek a sütőipari vállalkozások, hogy rengeteg pékség van, ahol minőségi alapanyagokból, kiváló termékeket készítenek. Ez pedig meghozta annak a lehetőségét is, hogy párbeszéd, szakmai alapú vita indulhasson. Valamint tisztázódjon mindenki számára, hogy nem ellenfelei, főként nem ellenségei egymásnak a "vadkovászos" kézműves pékségek és a nagyobb volumenben termelő pékségek. Sőt, sok kézműves pékség van, ami minőségi termékeket kínál a vásárlóinak, élesztő használatával.
Már csak egy dolgot kell helyretenni, a fogyasztók ismereteit. Az önjelölt "szakemberek" ugyanis még nem fogytak ki. Tavasszal háziasszonyok tömege várta minden este a hat órát, amikor is Szabi a pék (aki tényleg pék) újabb instrukciókkal és megalapozott, szakmai alapokon nyugvó ismeretekkel látta el őket a kovászról. A cél az volt, hogy a nagy élesztőhiányban, korlátozott lehetőségek mellett is tudjanak kenyeret sütni otthon. Nem az élesztő ellen szólt, hanem egy lehetőséget kínált annak kiváltására. És nem is a sütőüzemek, vagy éppen a "bolti" kenyér ellen indult. Egy évvel később azonban eljutottunk oda, hogy több olyan Facebook csoport van, ahol a karantén alatt, az internetről innen-onnan felszedett ismeretekkel felvértezett "szakértők" adnak tanácsokat, amiket szakmainak állítanak be, és amazonokat meghazudtoló harciassággal támadják azokat, akik merik az élesztőt még csak szóba is hozni vagy fel merik hívni a figyelmet pontatlanságokra, szakmaiatlan állításokra.
Ismétlem, nincs azzal semmi baj, ha az emberek otthon sütnek kenyeret, a fogyasztók edukálásának egyik legjobb formája. Nincs az a marketing kampány, ami hatásosabban fordítaná őket a minőségi termékek irányába. Ennek eredményeként pedig a sütőipar egésze is kicsit felrázódik, mert a legnagyobb hatást mégiscsak a fogyasztói igények változása tud elérni.
A felelősség rajtunk van, a Magyar Pékszövetségen és minden sütőipari szakemberen. Nekünk kell tudományosan megalapozott, valós információkkal ellátni a fogyasztókat. Hitelesen, szakmai alapokon kell beszélnünk a kovászról, az élesztőről, a minőségi termékekről. Arról, hogy a nagyüzem is ismeri és használja a kovászt, ami mennyiségében tér el egy kézműves pékségben használt kovásztól. Arról, hogy egy élesztő-hozzáadásával készült kovász, az tényleg kovász, és semmivel sem rosszabb az a kenyér, ami ezzel készül. Beszélni kell arról is, hogy mit jelent az ipari kovász, a szárított kovász, kovászpor, kovászpótló...
Ennek a felelősségnek a tudatában indítunk útjára egy sorozatot, ami először a szakma számára igyekszik átfogó összefoglalót nyújtani a kovásszal kapcsolatban, majd legvégül a fogyasztók tájékoztatásához ad segítséget.
A kovász fogalma, technológiája, fajtái, paraméterei, mikroflórája és végtelen sokszínűsége egy külön fejezet lehetne tankönyvekben, sőt, inkább egy külön tankönyv, napokig lehetne róla beszélni.
"Az egyik fő vitapont: mit tekintünk kovásznak, mi a kovász definíciója?"
Az első feladat a kovász fogalmának meghatározása. A legfőbb vitát ez a pont váltja ki, ideje közös megállapodásra jutni. A folyamat elindult, és a Magyar Élelmiszerkönyvi szabályozás is változás előtt áll, a Sütőipari és Cukrászati Szakbizottság munkatervében kiemelt helyen szerepel a kovász téma.
Elhangzott több helyen, hogy a sütőipari tankönyvek semmit nem írnak a kovászról. Tulajdonképpen elég a tankönyvpolcon találomra kiválasztani egyet, hogy könnyedén cáfolható legyen ez az állítás. Több példa is van rá, a ma használt tankönyvekben is benne van (tanítják is, ezt tapasztalatból is írhatom), de most egyet idéznék:
Szilassy Alfonz, A sütő- és cukrász-ipari technológia kézikönyve című 1940-es tankönyve a 114. oldaltól a 167. oldalig csak a kovásszal foglalkozik.
Az ő definíciója szerint "a kovász az élesztősejtek által lágyított, puhított előtészta, mely a dagasztott tészta lazítását, ehhez szilárdságát és tágíthatóságát megfelelően előkészítette. Ez az előtészta az élesztőt a szén-dioxid gáz képzésére megfelelő szervezetet, életerős állapotban, elegendő mennyiségben tartalmazza és belőle a savképző baktériumok sohasem hiányoznak."
A Magyar Élelmiszerkönyv meghatározása (1-3-16/1) "Kovász: a közvetett tésztakészítési eljárás során alkalmazott, a feldolgozandó liszt egy részéből, élesztőből, illetve starterkultúrából, vízből készített, majd érlelt előtészta, amelyet az élesztő és a tejsavbaktériumok elszaporítása, szén-dioxid-gáz képzése, valamint jellemző savak, íz és aromák kialakítása céljából használnak fel."
"A kovász főtömegében lisztet és vizet tartalmazó anyag, amelynek mikroorganizmusai (tejsavbaktériumok, élesztők stb.) aktív állapotban vannak, a savanyodás és erjedés benne folyamatosan zajlik, a mikroorganizmusok élettevékenysége nincs és korábban sem volt megszakítva." /Werli József előadása, Orosháza, 2014./
Technológiai szempontból meghatározva: kovásznak tekintünk minden olyan gabonaőrlemény és víz alapú keveréket, amelyet abból a célból készítenek és érlelnek (fermentálnak), hogy:
- a liszt saját mikro flóráját alkotó, vagy hozzáadott mikroorganizmus kultúrákat szaporítsanak,
- etil-alkoholt termeljenek
- szén-dioxid gázt termeljenek,
- főként tej- és ecetsavat termeljenek,
- elősegítsék a lisztalkotók vizes közegben lezajló kolloid változásait
- a liszt és a mikroorganizmusok enzimjeinek működését aktivizálják,
- egyéb íz és aromaanyagokat termeljenek. /Galicz István, 2021./
"Hogyan nevezzelek? Vadkovász, természetes kovász, spontán erjedésű kovász, "csak" kovász?"
Gondot okoz, és vitát generál az is, hogy kell-e nevében is megkülönböztetni a liszt+víz+jelen lévő mikroorganizmusok "felhasználásával" készült kovászt a liszt+víz+élesztő felhasználásával készült kovásztól. A kézműves pékek előbbire a "vadkovász" elnevezést kezdték használni, amit időnként a természetes kovász kifejezéssel felváltva használnak.
Szerencsésebb és kevésbé vitás az a megkülönböztetés:
"A liszt és a víz találkozásával kezdődik a tészta kialakulása"
A sütőipar alapvető nyersanyaga a liszt, amely bonyolult szerkezetű és összetételű, kettős rendszer, azaz olyan heterogén rendszer, amely szorosan egymáshoz simuló, különálló részecskékből és az ezek közeit kitöltő levegőből áll. Vagyis a liszt száraz kettős rendszer. A részecskék között olyan kicsi a távolság, hogy azok vonzerőt (adhéziót) gyakorolnak egymásra. Ennek köszönheti jó alaktartósságát a liszt.A tészta kialakulása a liszt és a víz találkozásával indul meg. A liszt alkotórészei (amely mindegyike hidrofil ugyan) más-más módon lépnek kölcsönhatásba a vízzel. Először a víz elkezdi kiszorítani a levegőt a lisztszemcsék közül. Majd a lisztszemcsék átnedvesednek. A tésztaképzés hőmérsékletén (28-30 °C) a keményítőszemcsék még nem duzzadnak meg, csak saját súlyuknak, mintegy 30%- át kitevő vizet kötnek meg, "átnedvesednek".
A legfontosabb átalakuláson a sikérképző fehérjék mennek át. Ezek a fehérjék ugyanis (gliadin és glutenin 1:1) víz hatására gyors duzzadásba kezdenek, miközben saját súlyuknak mintegy 150-200 %- át kitevő vizet kötnek meg. Vagyis eredeti tömegüknek közel háromszorosára (gumiszerű anyaggá, hidrogéllé) duzzadnak. A sikérképző fehérjék duzzadása, olyan erőteljes, hogy hatására az eredeti lisztszemcsék teljesen szétesnek, majd a szomszédos szemcsékben lévő fehérjerészek érintkezésbe kerülnek egymással és összetapadva létrehozzák a tészta sikérhálózatát.
A liszt vízoldható alkotórészei (a vízoldható fehérjék, a cukrok, az ásványi sók stb.) vízzel részben kolloid, részben közönséges oldatot képeznek.
A búzaliszt és a víz keverékének tésztává alakulása közben kolloid szempontból a fenti folyamatok eredményeként három szakaszt figyelhetünk meg:
A tésztaképzés első szakaszában a lisztszemcsék hézagait víz tölti ki és a száraz kettős rendszer helyett, folyadéktartalmú kettős rendszer jön létre. Ez az állapot csak a tésztaképzés első pillanataiban áll fenn.
A második szakaszban a víz hatására a vízoldható alkotórészek kolloid illetve közönséges oldatot képeznek. A szemcsékben lévő sikérképző fehérjék duzzadni kezdenek melynek következtében a részecskék térfogata megnövekszik, fellazul.
A harmadik szakaszban a sikérképző fehérjék duzzadása befejeződik. Az eredeti lisztszemcsék teljesen szétesnek. A fehérjemolekulák szétnyílnak és kapcsolódnak a szomszéd fehérjemolekulákkal. Ezáltal új kötéseket hoznak létre és ennek során kialakul a térhálós sikérváz.
A lejátszódó folyamatok során egy olyan komplex kettős kolloid rendszer alakul ki, amelyben a szilárd fázist az átnedvesedett keményítőszemcsék és korpaszemcsék képviselik, a közöttük lévő hézagokat pedig a rugalmas, jól nyújtható, duzzadt sikér fehérjék töltik ki.
Fontos, hogy a búza gliadinjának és gluteninjének korlátozott a duzzadási és a térhálós összekapcsolódási képessége. Tehát csak meghatározott mennyiségű vizet képesek felvenni. Duzzadásuk közben pedig összekapcsolódnak és komplex elegy-térhálót, sikért hoznak létre. A sikérben a gliadin és a glutein peptid-láncait olyan infra- és intermolekuláris erők tartják össze, amelyek megakadályozzák a további víz-adszorpciót, vagyis a korlátlan duzzadást, ezzel pedig azt, hogy a víz teljesen feloldja.
A rozsban is vannak a búzáéhoz hasonló fehérjék, de ezek nem képesek sikér létrehozására, mert a rozsszemben olyan szénhidrát-alapú nyálkaanyagok kísérik őket, amelyek a fehérjék duzzadását korlátozatlanná teszik, és ezzel a sikér-térháló kialakulását megakadályozzák. A rozstésztában tehát a szilárd fázist alkotó részecskék (keményítőszemcsék, héjrészek) nem rugalmas sikérvázba, hanem nagy viszkozitású (belső súrlódású) fehérje oldatba vannak beágyazva. Ugyanez a sikérképződést gátló hatás a búza- és rozslisztek elegyéből készült tésztáknál is jelentkezik, ha a keverékben a rozsliszt jelenléti aránya meghaladja a 25%-ot.
"A búza sokféle enzimje közül a szénhidrátokat bontó amilázoknak, és a fehérjéket bontó proteázoknak van technológiai jelentősége."
A búzaszemben lejátszódó biológiai folyamatokat katalizátorokként enzimek szabályozzák. A búza sokféle enzimje közül, számunkra, akik a szétroncsolt mag tartalék-tápanyagaiból kenyeret akarunk sütni, a szénhidrátokat bontó amilázoknak, és a fehérjéket bontó proteázoknak van technológiai jelentősége. Ez a technológiai szerep az estek többségében nélkülözhetetlen számunkra. A búzában, és a belőle őrölt lisztben kétféle keményítőbontó enzim van:
- α-amiláz, amely a keményítőben lévő poliszacharid-láncmolekulákat képes első lépésben rövidebbekké, dextrinekké lebontani. Ezért dextrinesítõ-amiláznak is nevezik. A hidrolízis lassan megjelenő, végső terméke a maltóz.
- β-amiláz, amely aktív állapotban a láncmolekulák nem-redukáló végéről azonnal maltóz molekulákat hasít le. Innen ered másik neve: cukrosító amiláz.
Számunkra a kovász esetében a β-amiláz érdekes. A liszt csekély, eredeti cukor-tartalmának elerjesztése után, ez az enzim hasítja le a keményítõbõl, a kovászban és a tésztában lévő hasznos mikroorganizmusok (élesztőgombák, tejsav-baktériumok) számára, az erjeszthető szubsztrátumot, a maltózt.
Azokról a mikrobiológiai folyamatokról, melyek során az élesztőgombák és a tejsavtermelő baktériumok végzik tevékenységüket a következő lapszámban olvashatnak részletesen.
Előljáróban:
Az élesztőgombáknak a kenyér lazítottságát, a tejsavtermelő baktériumoknak pedig a kenyér jellegzetes ízét, aromáját köszönhetjük.
Az élesztősejtek Zimáz enzimrendszere a tésztában található cukrokat etil-alkoholra és szén-dioxid gázra bontja. A keletkező szén-dioxid gáz a tészta lazítását végzi, a hő pedig megemeli a tészta hőmérsékletét.
A gabona héjáról elegendő számú savtermelő baktérium kerül a lisztbe. Ezek a savtermelő baktériumok a cukorból főleg tejsavat és ecetsavat termelnek, de ezeken kívül más szerves sav is keletkezik. A savanyítás nem csak a termék íz és aroma kialakításában játszik szerepet, hanem nagy mértékben elősegíti a fehérjeláncok duzzadását, vízfelvételét is.
Folytatása következik.
Tancsa Ágnes
felhasznált forrás: Sütőiparosok, pékek LI. évf. 6. szám, Dr. Gasztonyi Kálmán, Amit a búzalisztek sütőipari értékéről tudni illik...;
Sütőiparosok, pékek 49. évf. 2002. 3. sz., Dr. Gasztonyi Kálmán, A kenyérkészítés folyamatai I.,
Galicz István jegyzetei
A sorozat következő részei :
Kovász III.