Menü
Hírek
Dátum:  2020. augusztus 06

A Hajdúsági házi kenyér és a Rozmaringos, burgonyás cipó az év kenyerei

A Hajdúsági házi kenyér és a Rozmaringos, burgonyás cipó az év kenyerei

A Magyar Pékszövetség idén kilencedik alkalommal hirdette meg szakmai versenyét, amire bármely magyar sütőipari vállalkozás nevezhetett függetlenül attól, tagja-e a Szövetségnek. A koronavírus járvány okozta nehézségek közt is félszáz kenyeret neveztek a pékek, ami jól mutatja elkötelezettségüket, jövőbe vetett hitüket, bizalmukat és nem utolsó sorban szakmaiságukat, hogy a kiszámíthatatlan időszakban is energiát fektettek termékfejlesztésre. 

Sokáig bizonytalan volt, hogy meg tudja-e rendezni idei versenyét a Pékszövetség, de végül a veszélyhelyzet feloldásával erre lehetőség nyílt. Köszönet illeti a pékeket, hogy viszonylag rövid jelentkezési határidő ellenére is kiváló minőségű, igényes termékekkel neveztek. 

A kétfordulós verseny döntőjében 15 kenyeret bírált a szakmai zsűri, hetet a Szent István napi és nyolcat az Innovatív kategóriában. 

A verseny hagyományos kategóriája, az államalapítás ünnepére készülő Szent István napi kenyér. A pékeknek döntő részben gabonaőrleményből, hagyományos kovászos technológiával kellett elkészíteni a kenyeret, úgy, hogy kizárólag magyar, természetes alapanyagokat használhattak. A termék ismertetésében utalni kellett a hagyományra, esetleges tájjellegre. 

A Szent István napi kenyér címet idén a balmazújvárosi Balmaz-Sütöde Kft. Hajdúsági házi kenyere nyerte.

A Balmaz-Sütöde Kft. lassan 30 éve szolgálja magas minőségű, kiváló alapanyagból készült péktermékeivel a hajdúságiakat. 9 településen találhatók meg a családi vállalkozás szaküzletei. Mottójuk: tradíció - tapasztalat - minőség. Ez a hármasság jellemzi nyertes kenyerüket is. Megőrizve a régi hagyományokat és figyelembe véve az új trendeket alkották meg Szent István napi kenyerüket, a Hajdúsági házi kenyeret. 

„Liszt, só, víz, kovásszal kelesztett, dagasztott és kemencében sütött évezredes hagyomány számunkra a kenyér! Szívvel, lélekkel készült kézműves kenyerünkkel próbáljuk azokat a régi dolgokat felidézni vásárlóinkban, melyek visszarepítik őket a fiatalkori évek hagyományaiba, de mégis a 21. századi újdonságokkal fűszerezve teszi azt." - mondta Fülep Zsolt, a Balmaz-Sütöde Kft. vezetője. 

Ezen elvek mentén alkottuk meg a 2020-as Szent István napi kenyerünket is. Továbbá, vállalkozásunk lokációjából adódóan, Európa egyik legjobb minőségű löszháti területeinek köszönhetően, acélos búzák feldolgozásával a tökéletes minőségű liszt felhasználása megalapozott. A Hajdúsági kenyér az itt élő emberek számára egy fogalom, hiszen mind a bélzet, mind a héjjazat egyedülálló. A nagytérfogatú, ress kenyerek az emberek mindennapjainak egyik legfontosabb pillére. A tészta hosszú érése biztosítja, hogy a megfelelő aromák, valamint a kiváló textúra megtalálható legyen kézműves kenyerünkben! A kovászos technológiával biztosítjuk, hogy kenyerünk hosszan friss marad és minden vásárló kedvence legyen! - tette hozzá Fülep Zsolt. 

Az Innovatív kategória kenyerei a legújabb fogyasztói trendeket szolgálják ki: merész íztársítások, instagram barát megjelenés és a legfontosabb, az egészségre gyakorolt jótékony hatás jellemzi őket.

Az Év Innovatív kenyere a solymári Hel Pékség Kft. Rozmaringos, burgonyás kenyere lett. 

A Hel Pékség Kft. Solymár nagy tradíciókkal rendelkező sütőüzeme. A rozmaringos burgonyás cipó egy 1979-es receptet felhasználva készült, melyet még a jelenlegi tulajdonos apósa fejlesztett ki, aki közel ötven évig dolgozott pékként. Ezt a régi receptet vette alapul a pékség mostani, fiatal vezető dagasztója, és dolgozta ki az idei év leginnovatívabb kenyerének receptjét. 

A rozmaringos burgonyás cipó 48 órás lépcsős kovásszal készült, főtt burgonyával és friss rozmaringgal. Ebben a kenyérben 30% kovász van, amely két lépcsőben készül, azaz a 15%-át elkészítik 48 órával a dagasztás előtt, majd 24 órával később, félidőben rákovászolnak, így éri el a végleges mennyiséget. A cipónak a megszokottnál magasabb a víztartalma, aminek eredményeként a rozmaringnak is jobban tud érvényesülni az íze. A sütési ideje is hosszabb az átlagosnál ezáltal vastagabb héjszerkezet alakul ki. A magas víztartalommal együtt ez biztosítja, hogy a cipó napokig megőrzi frissességét.

A Kenyérverseny nyertes kenyereit minden évben a Magyar Ízek Utcáján kóstolhatja először a nagyközönség. Mivel idén elmaradnak az augusztus 20-ai rendezvények, ez a lehetőség nem áll rendelkezésre. A Magyar Pékszövetség ezért gyártói felhívást tett közzé, amiben felkéri a sütőipari vállalkozásokat, vegyék fel kínálatukba 2020. Szent István napi kenyerét, illetve 2020. Innovatív Kenyerét. Azokkal a pékségekkel, akik jelentkeznek erre, a Pékszövetség gyártási szerződést köt, amiben rögzítve van a kenyér gyártására vonatkozó összes előírás (anyagösszetétel, technológia, forma), amit szigorúan be kell tartani. Emellett a gyártást vállaló pékségek számára a Pékszövetség biztosítja a kenyérszalagokat és a plakátokat is, melyek egyértelműen felismerhetővé teszik az ünnepi kenyereket és az azokat árusító szaküzleteket. Ez garanciát jelent arra, hogy az ország minden pontján ugyanazt a minőségű kenyeret kapja, aki az idei Szent István napi kenyeret vagy az Innovatív kenyeret kóstolja.

A gyártói felhívás letöltehető: ITT

A gyártói csatlakozási nyilatkozat letölthető: ITT

 

vissza a hírekhez